Emléktáblák avatásával mondtak köszönetet Ombodon
Ombod református templomában a reformáció 500. évfordulójára is összpontosítva ünnepi istentisztelet keretén belül emlékeztek meg az elmúlt évszázadokban ott szolgáló lelkipásztorokra, gondnokokra, főgondnokokra, külön kitérve Ombod híres szülöttére D. Soltész Elemér protestáns tábori püspökre.
Koradélután 13 órától Ombod teljesen felújított ősi Sionjában Geréb Miklós irinyi lelkipásztor hirdette az Igét: „Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig… Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil 1,6.21) Az igehirdető kihangsúlyozta, hogy a történelem folyamán, aki Krisztusra bízta életét, megmaradt. Ő ad egészséges gondolkodást minden helyzetben, ma is. Jobb Domokos helyi lelkipásztor megköszönte az igehirdetés szolgálatát volt krasznamihályfalvi tanítványának, majd köszöntötte az egybegyűlteket.
A három emléktábla közül először a lelkészeké került leleplezésre Kiss József egyházmegyei főjegyző és Szilágyi Zoltán közreműködésével, akik buzdító beszédet mondtak előtte. Az ifjak virágokat helyeztek az emléktábla alá.
Gellén Sándor esperes előadása következett, aki Soltész Elemér tábori püspökről, a falu szülöttéről mondott érdekes adatokat. Az igehirdetővel együtt ezt követően az ő emléktábláját is leleplezték.
Magyar Lóránd parlamenti képviselő államalapító István királyunkra emlékezve elmondta: ebben a községben is meg kell találni azt az Istvánt, aki a keresztyéni értékek és a magyar kultúra védelmezője lesz.
Vajda Lajos főgondnok és Varga Ottó gondnok a gondnokok tábláját tárta a gyülekezet elé. Ezzel lett teljes a kép. Három emléktábla: piros-fehér-zöldben, emlékeztetve arra, hogy Isten a szolgái által, lelkipásztorok, gondnokok és tettre kész tagok által akarja megtartani egyházát a továbbiakban is. Márpedig az ombodi eklézsiában erre van remény, mert nemcsak felújított templomuk van, hanem szolgálatkész presbiterei, nőszövetsége és lelki szemet gyönyörködtető ifjúsága.
Az emléktábla avatásával tehát megköszönték Istennek a múlt áldásait, amiket azok által helyezett el a világban, akiknek neveit felírták. Múltba tekintésük azzal a reménységgel történik, hogy nemcsak jelenük lehet, de jövendőjük is a Mindenség Urának kegyelméből.
